80 éve, 1940 decemberében indult újra a vasúti forgalom Vésztő és Nagyvárad között. A Trianonban kettévágott vonalon a két világháború között nem vették fel a határforgalmat, sőt a MÁV 1932-ben Körösszakál és Körösnagyharsány között is megszüntette a közlekedést, 1933-ban pedig az országhatáron a pályát is felbontották. Az újraindítást az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntés alapozta meg, melynek következtében a vonal újra teljes egészében Magyarországhoz került. A forgalom felvétele előtt természetesen reaktiválni kellett a szünetelő, és pótolni a hiányzó szakaszt. A nagy mennyiségű új, és ezért az 1940-es gyártási (telítési) évre utaló 40-es számot viselő telítési szöggel ellátott talpfák közül jópár végigszolgálta a vasút hátralévő 69 évét, mint a borítóképen is látható példány Körösszakál és Körösnagyharsány között. Minden bizonnyal ma is ott fekszik a gazban...
1943/44 telének menetrendje. Körösnagyharsány megálló fekete téglalapja nem nyomdahibából került a bal (Sebes-Körös felőli) oldalra a táblázatban; akkoriban a vonatok még a néhai 6-os őrháznál álltak meg, mely a faluval ellentétes oldalon, a későbbi megállótól mintegy 900 méterre keletre volt.
Mint tudjuk, a ”kis magyar világ“ mindössze 4 évig tartott. 1944 őszén újra, immár végleg(?) leállt a forgalom Körösnagyharsány és Körösszeg között, később a pályát is újra elbontották. A Rossz–Körös hídja 76 éve hiába várja a következő vonatot a körösnagyharsányi határban.
Immár 11 éve, hogy 2009 decemberében Vésztő és Körösnagyharsány között is elment az utolsó vonat...
... és persze a Romániába szakadt rész sem járt jobban. (A képen a vágány utolsó pár métere Körösszegnél, a magyar határ felé tekintve.) Ugyan 16 év üzemszünet után egy magántársaság 2013 nyarán újra megpróbálkozott a személyforgalommal, de 2015 márciusában feladták, így jelenleg Körösszeg és Nagyvárad között is szünetel a forgalom.
Álltam a gáton a Rossz–Körös híd mellett, néztem a kristálytiszta levegőben gyönyörűen kirajzolódó bihari hegyeket, ahogy oly közel, és mégis elérhetetlenül nyújtózkodtak a látóhatáron, akárcsak gyerekkorom falujából nézve a zarándi csúcsok. Az évek elszállnak, a körösnagyharsányi vasútnak vége lett, (hamarosan követheti a battonyai), a közutat ugyan itt is felújították a határig és azon túl, (még fantom buszmegállóra is futotta,) de az állandó határátkelő még várat magára, Schengen pedig távolabb van, mint valaha.
Van, ahol máshogy alakultak a dolgok – a képen az UBB (Usedomer Bäderbahn) regionális vasúttársaság motorvonata szeli át a német–lengyel határt a Balti–tenger partján. Az Usedom sziget keleti partján elhelyezkedő Świnoujście (Swinemünde) várost 1945-ben Lengyelországhoz csatolták, míg a sziget többi része (Kelet–)Németország része maradt. Mivel a szigetet keletről határoló Świna folyón nem épült híd, a vasút csak komppal csatlakozott a lengyel hálózathoz; emiatt a szerencsétlen helyzet miatt ezt a lengyelbe szakadt pár kilométernyi vasutat a negyvenes évek végén felszámolták. A kilencvenes évek elején ugyanez a sors várt volna a sziget maradék, német vasútjára is. Szerencsére inkább a fejlesztés mellett döntöttek, 2008 óta pedig újra átnyúlik a határon is az újjáépített vaspálya. Persze Bihar nem Pomeránia, és a Sebes–Körös sem a Balti–tenger...
Külön köszönet illeti Bede András urat, aki annak idején felhívta a figyelmem az 1940-es szegekre.
